BMX

NST's Monitor Extension

English English

Jellemzők:

Egy kis történelem, avagy az előzmények:

A „bővítés” alapjait egy, Csory által 1992 körül készített program adja. Ez ROM-ba „égetendő” program volt, valamelyik (talán 2-es) külső BANK-ban volt a helye. Az alapgép funkcióihoz több területen is tartalmazott kiegészítést. Volt benne egyrészt egy BASIC kiterjesztés, ami a következő funkciókat tartalmazta:

Ezek „elég jó dolgok” voltak, de nem (nagyon) használtak. Ezen felül tartalmazott egy „turbó” szekciót:

Ezek (részben) már „ma is használatos” funkciók, viszont láthatóan 1551-re volt a stuff kigyúrva. (1551-es meghajtója viszonylag kevés plus/4 tulajdonosnak volt, annak ellenére hogy az kifejezetten ehhez a gépcsaládhoz készült.)

Ezen funkciókat kiegészítette a bekapcsolás illetve RESET esetén gombnyomással elérhető néhány funkció:

De a leglényegesebb rész nem más, mint a TEDMON-nak, a plus/4 gyári monitorprogramjának a kibővítése/javítása. Elég sok funkciót tartalmazott, például a listák görgetését, alapszintű lemezkezelést, meghajtó-memória kezelést, stb. (Tartalmazott még egy félkész debugger-t is, de azon azért erősen látszott az alfa állapot.)

Ez a program (minimális változtatásokkal) nem sokáig volt használatban, mert előkerült pár olyan igény, amit egyszerűen (a bináris patch-elésével) nem lehetett beilleszteni. (Az egyik első ilyen patch a memóriatörlő funkció Control helyett billentyűkombinációra kapcsolása, ez az első Run/Stop+RESET helyett Control+RESET nyomása után egyből megtörtént.) Ezt már csak a program újra assembler számára fordítható állapotra hozásával, tehát forráskóddá alakítással lehetett megoldani, mivel az eredeti sajnos nem állt rendelkezésre. (A feladat megoldása plus/4-en történt, ekkor még nem volt használva semmilyen keresztplatformos fejlesztés!) Az elkészült forráskódot ezek után már ki lehetett egészíteni a kívánt funkciókkal. Az így „feljavított” program már több évig szolgált, majd a 2000-es évek elején újra hozzá kellett volna nyúlni. Ekkor már inkább a pc-s, keresztplatformos fejlesztés volt előtérben, így a forráskód átkerült oda. A sok-sok átalakítás végeredménye egy erősen túlbonyolított kódbázis lett, előjöttek olyan problémák, amikre nem volt meg a megoldás. A hibakeresés helyett többszöri újraírás lett a végeredmény (nem véletlenül tart a verziószám 7-nél), így a jelenlegi verzió már csak nyomokban tartalmaz eredeti kódot. (Ettől függetlenül maximális köszönet az eredeti szerzőnek!) Persze a bővítések beillesztési logikája megmaradt, a használt funkciók nevei is többnyire, de kiegészült pár új funkcióval, és kikerült belőle (nem lett elkészítve) néhány dolog, amire nem volt szükség.

A mostani állapot:

A bővítés nem tartalmaz BASIC kiterjesztést, az – használatlanságából kifolyólag – nem lett (nem lesz) elkészítve. A „turbó” rész egyelőre hiányzik, de az eredeti felállás (1551 központúság) amúgy sem szerencsés. A tervek között szerepel egy „keretrendszer”, ami az alapja lesz egy több típusú meghajtóval is működő töltőrutinnak, de ez egyelőre a jövő.

Ami jelenleg használható:

Az eredeti TEDMON bővítése azért szerencsés egy teljesen új MONITOR helyett, mert így a régi, „jól bevált” (leginkább programozói) megszokások továbbra is működnek. A MONITOR parancsai közül több is szolgál kifejezetten a meghajtóban levő lemez illetve a meghajtó saját memóriájának a kezelésére, erre az eredeti TEDMON semmilyen lehetőséget sem biztosít. Mint ahogy a különböző ROM konfigurációk olvasása sem megoldott eredetileg, de ez sem akadály már. A memóriát kezelő funkciók egy saját puffert használnak, emiatt néhány parancs gyorsabban hajtódik végre mint az eredeti TEDMON esetén. (Tipikusan ilyen a FILL (F) vagy a TRANSFER (T).) A parancsnevek nagy része megmaradt egy karakteresnek, de van több hosszabb nevű utasítás is. A megismerést segíti a beépített segítség (HELP parancs), de készült egy dokumentáció a felhasználást segítendő.

FIGYELEM: A HASZNÁLAT CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE! A MŰKÖDÉSRE SEMMIFÉLE GARANCIA NINCS! (De bármilyen hibajelentést szívesen fogadok.)

Az éppen aktuális „program” neve az alábbiak szerint épül fel:
BMX-x.yz-b-abcd-yymmdd – (Például: BMX-7.02-A-0123-140119) Ez a következő adatokat tartalmazza:

A szükséges fájlok:

Régebbi verziók:

Vissza